Petõfi Sándor írja:

Ha férfi vagy, légy férfi,
legyen elved, hited,
És ezt kimondd, ha mindjárt
Véreddel fizeted.
Százszorta inkább éltedet
Tagadd meg, mint magad;
Hadd vesszen az élet, ha
A becsület marad!


Somogyvári Gyula:
MAGYAR MIATYÁNK

Van-e imádság forróbb, könyörgõbb,
Mint a miénk most? - kínok imája!
Nyisd meg Nagyúr a fellegek kárpitját
S irgalmas szívvel figyelmezz reája.
Nincs annyi fûszál libanoni lejtõn,
Mint ahány könnycsepp
Bús magyar szemekben.
Hallgass meg kérünk jaj most az egyszer,
MI ATYÁNK, KI VAGY A MENNYEKBEN!

Könyörgünk! Nézz ránk, hisz az nem lehet,
Hogy síró szóval pusztába kiáltozunk!
Sok volt a vétkünk, nagy a büszkeségünk,
Felhõkig járt az álmodásunk,
De most bánattól gyötrötten mondjuk:
SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED!

Végigvertél a borzalommal
És mégis széthúzunk, látod.
Küldj szívünkbe csendes békét,
JÕJJÖN EL A TE ORSZÁGOD!

Ugye nem szórod szét ezt a népet
Bujdosónak a nagyvilágba?
Hisz Te hoztad Ázsiából,
Verted, de védted a pusztulástól
Ezer évig! Mondd csak: hiába...?
Voltunk véres védõbástyád,
Tégy velünk, ahogy megérdemeljük,
LEGYEN MEG A TE AKARATOD!

Küldjed szívünkbe a szerelmes békét,
S küldd az erõt a rossz karunkba!
Küldj halk esõt földjeinkre,
S legyen gondod barmainkra...!
Önts enyhülést a lelkek tüzére,
S ha tudsz: szeress! ha kell: fenyíts!
Csak legyen béke, boldog megértés,
MIKÉPP A MENNYBEN, ÚGY A FÖLDÖN IS!

Nézd: éhezünk, rongyokban járunk,
Nincs koldusabb néped minálunk.
Nézzed a gyermekek éhezõ száját,
Asszonyaink bús kálváriáját.
Ha Te nem segítesz: elveszünk!
Ó ADD MEG HÁT MINDEN NAPI KENYERÜNK!

Nagyúr! Vétkekkel igaz, megrakódtunk,
Gõgösek közt bizony elsõk voltunk,
De most házunk hamva van fejünkön,
S a bûnbánat megtépte köntösünket...
Isten! istenes szerelemmel
BOCSÁSD MEG A MI VÉTKEINKET!

Minket megvertél magyarok Istene
És megverted õseinket.
De fiaiknak minden más nép,
Felejtse el apái vétkét.
Sok számolatlan számadásunk!
MIKÉPPEN MI IS MEGBOCSÁTUNK
AZ ELLENÜNK VÉTKEZÕKNEK...!

Torkunk rekedt a rimánkodástól...
Az õs magyar föld merülõ gálya.
Jaj! Tedd a szent kezed föléje,
Oltalmazd meg, vigyázz rája
ÉS VÉDJ MEG MINKET A KÍSÉRTÉSBE...!

A tenyereden Isten-apánk,
Hordod az embermilliókat.
Mi is elférünk békében ottan
Csak vesd ki közülünk az árulókat!
Nem kell minékünk más hódolása
És nem vágyik a magyar sehová sem,
Csak engedj élni... tüzekbe nézni...
Tilinkó szónál mesét mesézni...
ÉS SZABADÍTS MEG A GONOSZTÓL. Ámen!